Varga Csaba: A MAGYAR SZÓKINCS TITKA

A borító hátoldaláról:

  Sokszor éljük át egy szót mondván, hogy a megszólított visszakérdez: „– Hogy mondod?“. Megismételjük a szót, de ő még mindig nem érti. S csak többszöri ismétlés után derül fel: „– Ja!?“, és ekkor már válaszol. Habár mindegyik esetben ugyanazt a szót mondtuk. Ha pedig valaki valamilyen „akcentussal“ mondja ezt a szót, akár teljes is lehet a kudarc. Pedig ugyanazt a szót ismételgettük mind, így, úgy, amúgy.
    S ha teljesen idegen nyelvű, mondjuk angol érdeklődik tőlünk az út mentén, például hogy merre is van a „Gyűrűfű“ nevû falucska, hosszú küzdelem után valószínűleg csalódottan válunk el egymástól. Holott nem más szót, csakis a „Gyűrűfű“ szót mondta nagy igyekezetében, számtalan módon is kiejtve, hátha eltalálja a mi kiejtésünket!
    Avagy ha a lengyel érdeklődik a ‘trzoło’ után, csak tehetetlenül bámulunk rá. Pedig a mi csoroszlya szavunkat mondja, de az ő saját kiejtésével. 

    Vagyis a szavaknak számtalan kiejtése lehetséges. De ezek nem különböző szavak, hanem: egy szó – sokféle kiejtéssel. Ha ezt vizsgálati elvvé emeljük, nagyon hatékony munkamódszert kapunk.

    S ekkor már így írjuk fel a fenti kis megállapítást:

    trzoło, csoroszlya

    Egy szó – két féle kiejtéssel

   Ez aprócska pontosítás, ám gyökeresen új – a régit is magába foglaló szófejtő módszertan építhető rá, és ez az, amit kifejtek ebben a könyvben.
    E szemléletmódra építve a múlt feneketlen mélységeibe juthatunk, miáltal kirajzolódik előttünk a távoli őskor máig hatoló, mély szellemiségű világnyelve. Számtalan nyelv ezen ősnyelv utóda, de csupán azért érdemes az ősnyelvet éppen a magyarban keresni, mert az ősnyelv a magyarban változott meg legkevésbé.