Faragó Imre: ÉLETCSEREPEK - 1.

Faragó Imre: ÉLETCSEREPEK - 1.
Kiadó: Fríg Kiadó
Szerző: Faragó Imre 
Cikkszám: könyv
Készlet információ: Készleten
Fogyasztói ár: 3,500Ft 1,750Ft
Db:       

A regény a szabad keleti néptörzsek mindennapi életét a történelmi és a földrajzi térbe helyezve vázolja fel. Mondanivalója elsősorban a mindennapi ember, a földből élő, az állatokat nevelő és gondozó családok, a nagycsalád életének bemutatása. Ugyanakkor a megélhetésért, az élelem megtermeléséért folytatott napi küzdelem mellett a regényben kibontakozik az emberi lélek is. Életünk teli van érzelmekkel, hittel, reménnyel, szeretettel és szerelemmel, ezek a korai középkorban élt embertársaink életének ugyanolyan fontos részét képezték, mint a ma élő emberek életében. Így a felvonuló szereplők egymás közti konfliktusai, hitvitái, érzelmi élete is megjelenik a történetben. A regény a Mura középső völgyében, a Dunántúlon, a Felvidéken, illetve az Erdélyben élő emberek kapcsolatát, nyelviségét, küzdelmeit kapcsolja egybe, s helyezi a megtörtént valóságba. Így a cselekmény a római kor végén indul, átível a hun és avar korszakon, majd a feudális magyar állam kezdeti kiépülésének idején zárul. 

 

Az Életcserepek két kötetben jelent meg. Az első 354-től 870-ig, a második 870-től 1116-ig követi az eseményeket:

Még római katonák uralják Pannóniát, mikor az Alpok egyik völgyében fekvő tó partján a szkíták hitének művelői saját nyelvükre fordítják, s hat példányban róják le a négy evangélista írásait. A frissen elkészült rovásokat ki kell menekíteni a kiújuló háborús helyzetből, de a feladat végrehajtói kudarcot vallanak, s az értékes műveknek nyoma vész. Egy évtized múlva a feladat végrehajtásában még gyerekként részt vevő regűs nyomára bukkan a rótt anyagnak, de nem találja meg egyetlen példányát sem. Leszármazói folyamatosan keresik a becses rovásokat, amelyek századokkal később itt-ott fel is bukkannak. Egyikük egy példányt épségben megtalál Erdélyben, Somlyó mágonházában, ebből aztán már tanítják is Jézus hitét. Kisebb töredékeket a Kárpát-medence más részein is találnak. Közben a történet helyszínei is változnak: az Alpokban fekvő Ossiacher See-től Esztergomig, majd Pásztóig ismerhetjük meg a tájat. Később az Alföld, majd a Drávántúl avar-kori állapotában találja magát az olvasó. Aztán Erdélybe sodornak az események, majd Pannonhalma, a Hernád partja, az ősi Buda, végül ismét Erdély következik. A történet valós történelmi eseményekbe ágyazott család- és kalandregény. Megismerhetjük belőle a kora középkori Kárpát-medence történetét, a hun és az avar időszak családi életét, érzelmeit, jellegzetes foglalkozásokat, és bepillantást nyerhetünk ezen időszak értelmiségi létébe. Találkozhatunk a szkíták hitének művelőivel, mágonokkal és tátosokkal, a hit oktatóival. Láthatjuk a földművesek, révészek, katonai vezetők napi életét, de mélyebben megismerhetjük a molnár, a tímár és a halászmesterséget is. A cselekmény 354-ben indul, s 1116-ban záródik, ekkor vész végleg nyoma a rovott evangéliumoknak… 

 

Részletek
Szerző: Faragó Imre
Kiadó: Fríg Kiadó
Oldalak száma: 420
ISBN: 978-963-9836-41-9
Kötés: ragasztott
Méret A5
Megjelenés: 2019.június 14.
KAPCSOLÓDÓ KÖNYVEK
KÖNYVEINK
Varga Csaba: LÁNYTÁR
1,280Ft 640Ft