Bíró Lajos: A BOR ÉS A SZŐLŐ ŐSI TITKAI

BÍRÓ LAJOS: A BOR ÉS  A SZŐLŐ ŐSI TITKAI

Ez az egyedülálló könyv új fényt vet a bor és a szőlőtermesztés eredetére. Feltárja az eddig ismeretlen kapcsolatokat, melyek a magyarok őseit a bor istenéhez és a szőlő-életfa ősrégi kultuszához fűzi. Merész, de meggyőző következtetéseit nyelvi, őstörténeti és mitológiai bizonyítékok összefüggő sorára alapozza.

A könyv első részében a szerző nyelvészeti és őstörténeti kérdéseket tisztáz.

A második részben Dionüszosz-Bakkhosz, a boristen mitológiájáról ír, akinek egyik ókori magyar eredetű neve Szabadiosz volt (azonos a latin Liber-rel).

A harmadik részt az író főként magyar ősvallási felfedezéseinek szenteli.

Mindeddig ismeretlen összefüggéseket, fontos emlékeket tár fel, ami páratlanul izgalmassá teszi egyébként mindvégig érdekes, rengeteg új információt nyújtó könyvét.


Izelítő a Tartalomból:
* A nyelvünk tanúsága * A szőlő eredete és a magyar őshaza * Mióta szőlőműves a magyar? * Dionüszosz, a Boristen * A thürszosz és a borostyán * Szilénosz és a Boristen kísérői * Szülénosz története * Beavatás és megváltás * A szőlő az élet fája * Az aranyszőlő legendája * A szőlőtől fogant táltos-hős * Bor és vér * A szőlőhegy, mint édenkert *

Idézet Az aranyszőlő legendája c. fejezetből: 

„Erő sarjad ki az aranyból: régi dal -

magyar föld osztja az arany legremekebbjét;

a hegy tele arannyal, hát a nemes ital

ily erőssé, mint itt, másutt hol nevelkednék?

Én azt hiszem: Kánában a mennyegzői bor,

Az is magyar földben termett valamikor”

Gottfried Benjamin Hancke: A magyar bor dícsérete   (Képes Géza fordítása)

Az aranyszőlő: az isteni Nap növénye tehát, és a földi szőlő égi fény-eredetét is jelképezi. A szőlő ajándéka, a bor pedig ízelítőt adhat az örök boldogságból az ember számára. Frígia mondabeli királyának, Midasnak Dionüszosz teljesítette azt a kérését, hogy minden váljon arannyá, amihez hozzáér. E monda is megerősíti azt a felismerést, hogy Dionüszosz a túlvilági Nappal azonosítható, ezért épült a nyilvánvalóan szimbolikus sírjára Apollón napisten legfőbb kultuszhelye Delphoiban. A Dionüszosz attribútumának tartott (tehát tőle elválaszthatatlan), kantharosznak nevezett kétfülű boroskelyheken archaikus Nap-jelképeket találunk. A Boristen tehát az elrejtezett, mennyei Nap, azaz a Fénybirodalom istene. Ott túlvilági látomások és a mi tündérmeséink szerint is minden aranyfényben ragyog, még az emberi test is. Az aranyszőlő legendájában mély alkímiai jelképiség rejlik. Hiszen az alkímiai szimbolika a filozófiai arany létrejöttét (a szellemi, halhatatlanná vált ember beérését) az ősszel vonja párhuzamba, vagyis a szőlőszüret ünnepi időszakával. Az (arany)szőlő, és az abból készült bor hordozza magában azt a megszabadító isteni fényt, amely szükséges az ember „beéréséhez”, azaz szellemi–lelki (isteni) lénnyé való átalakulásához – ami maga az üdvösség. Ennek semmi köze az iszákossághoz, ugyanis a jó bor és a szertartásos borozás az alkímiai menyegzőt: Nap és Hold, férfi és nő egyesülését készíti elő vagyis a hamis „én” (egoizmus) feloldódását, ami a földi–testi lét meghaladásának a lényege. A bölcsek aranya az egész alkímiai mű betetőzése, végeredménye, ami egyenlő az „aranyember”, az aranytest megszületésével, az örökkévalóság elnyerésével. Az aranyos jelleg „az istenekhez, a halottakhoz és a beavatottakhoz kötődik.”